Stercoral colitis: a CT leletek diagnosztikai értéke | Knihy-blog

megbeszélés

a stercoral colitis kifejezés olyan állapotra utal, amely elsősorban a széklet impaction anyag jelenlététől függ a vastagbél lumenében, amely az érintett vastagbél szegmens gyulladásával és puffadásával jár. A Fecaloid képződés elsősorban a krónikus székrekedéshez kapcsolódik, amelyet elsősorban idős betegeknél észlelnek (gyakran demencia, stroke vagy ortopédiai műtét következtében ágyhoz kötve). Ritkábban az SC olyan fiatal betegeknél fordul elő, akiknek anyagcserezavarai vagy székrekedést okozó neurológiai/izomhiányuk van. A krónikus betegségek, például a diabéteszes neuropathia szintén társulnak az SC-hez (5-7). Jelen tanulmányban az SC leggyakoribb CT-eredményeit értékeltük. Az SC meghatározását, a CT-vel történő diagnózist és a radiológiai leletek fontosságát tanulmányozták a szakirodalom áttekintésével együtt.

a fecaloidok konglomerációja leggyakrabban a rectosigmoid régióban fordul elő, mivel ez a teljes vastagbél legszűkebb része. A cecumból való hosszan tartó áthaladás a fecaloid anyaghoz vezet, hogy szilárdabbá és dehidratáltabbá váljon, ami kemény széklet fecalomát eredményez. Kő kemény fecaloma okoz puffadás és a megnövekedett nyomás a vastagbél falán, és csökkenti a vaszkuláris ellátás a vastagbél falán, különösen az antimesenterialis hely, amely egy sebezhető régió ismert Sudeck-pont (1). A hosszan tartó nyomás és az érrendszeri kompromisszum fekélyesedéshez vezet, kivéve, ha cső elhelyezéssel, beöntéssel vagy digitális diszimpakcióval kezelik. Az SC klinikai lefolyása a nem komplikált fecaloid ütközéstől a vastagbél perforációjáig terjed. Ha korán diagnosztizálják, a vastagbél megkönnyebbülését nem sebészeti eljárásokkal lehet megállapítani. Nem bonyolult egyszerű fecaloma impaktáció esetén a CT feltárja az érintett vastagbél-szegmens tágulását fecaloid anyaggal a lumenben anélkül, hogy a fal megvastagodna vagy perikolonikus zsír megfeneklett volna. A vastagbél falának megvastagodása akut ödémára vagy gyulladásra utal a CT-n a betegek 100% – ánál ebben a vizsgálatban. Amikor a gyulladás a vastagbél falán túl hat, a CT feltárja a perikolonikus zsírréteget. A vastagbél falának megvastagodása a kísérő perikolonikus zsírfúrással a leghasznosabb képalkotó megállapítás az SC diagnózisában.

a több fecaloid konglomerációja több fekély/perforációs hely lehetőségét eredményezi (8). Huang et al. (7) Ezt a lehetőséget több stercoralis fekély vizualizálásával bizonyította intraoperatív kolonoszkópia során. A kísérő fekélyek kiterjesztett colectomiákat eredményezhetnek. A korlátozott műtétek alacsonyabb klinikai eredményekkel járhatnak, mivel a maradék érintett vastagbél szegmensek a visszatérő perforációk kockázatát hordozzák. Az irodalomban számos tanulmány azt sugallja, hogy a vastagbél stercoralis perforációjában szenvedő betegeknél az optimális eredmény az egész érintett vastagbélszegmens reszekciójával érhető el végkolosztómiával (nyálkahártya-fistula/Hartmann-eljárás) (7-9). Eredményeink általában egyetértenek ezekkel a tanulmányokkal. Jelen tanulmányban a mortalitással leginkább összefüggő megállapítás az érintett vastagbél szegmens hossza volt >40 cm, mivel az érintett vastagbél megnövekedett hossza több lehetséges perforációs helyet eredményez.

a stercoralis fekély következtében fellépő perforáció ritka entitás volt, amikor Berry először 1894-ben írta le (10). 1894-től 2011-ig kevesebb mint 150 esetet jelentettek a vastagbél stercoralis perforációjával (4, 6). Egy másik vizsgálatban a vastagbél stercoralis perforációjának előfordulását az összes műtéti colorectalis eljárás 0,5% – ában határoztuk meg laparotomia, az összes sürgősségi colorectalis eljárás 1,2% – a, az összes vastagbél perforáció 3,2% – a (8). Beszámoltak arról, hogy a vastagbél perforációja stercoral colitis következtében 35% – os halálozási arányhoz kapcsolódik (1, 5). A szterkorális vastagbél perforáció az akut hasi fájdalom ritka oka. A perforáció gyakran divertikuláris betegség, fekélyes vastagbélgyulladás, fertőző vastagbélgyulladás, rosszindulatú daganatok és trauma miatt fordul elő, különösen idős betegeknél, akik az SC betegek többségét alkotják. Ezért az SC előfordulását a gyanú hiánya miatt alábecsülhetjük.

a szabad folyadék jelenléte az SC-ben CT-vel kimutatható; ez a megállapítás azonban nem specifikus más gyakori kísérő okok, például alultáplált ágyhoz kötött állapot, cukorbetegség vagy máj-veseelégtelenség miatt. A szabad folyadék végleges etiológiája nem határozható meg, ha ilyen körülmények fennállnak. A jelen vizsgálatban a betegek 41-ből négy (9,7%) szabad folyadékkal volt jelen. Bár statisztikailag nem szignifikáns, a szabad folyadék megnövekedett mortalitási kockázattal járt a többi CT-lel összehasonlítva (3.táblázat).

sűrű mucosa jel és nyálkahártya sloughing is megfigyelhető SC-vel, de egyik betegünknél sem figyelték meg. Egy nemrégiben megjelent cikkben, Wu et al. (3) arról számolt be, hogy a sűrű nyálkahártya jele szignifikáns összefüggést mutatott a halálos SC-vel. Értékelték a sűrű nyálkahártya jelet a nem megerősített CT képeken, és arra a következtetésre jutottak, hogy a nyálkahártya sloughing jele és a pericolonic tályog nagy specificitással rendelkezik (100%, illetve 93%) a halálos SC diagnosztizálására. Ez az eredmény azonban nem érte el a statisztikai szignifikanciát a halálos SC diagnosztizálásában (3). Mivel csak öt betegnél végeztünk fokozott CT – t, a sűrű nyálkahártya-jelet nem értékelték vizsgálatunkban.

ebben a tanulmányban a mortalitással leginkább összefüggő megállapítás az érintett vastagbél szegmens hossza volt, mint 57.A >40 cm vastagbél érintettséggel rendelkező betegek 1% – A halt meg szepszis és a klinikai lefolyás romlása miatt (3.táblázat). A haláleseteket az SC-nek tulajdonították azoknál a betegeknél, akik ugyanabban a kórházi időszakban haltak meg az SC diagnózisával; orvosokkal is konzultáltak az egyesület megerősítésére. A magas mortalitással járó CT-leletek a szabad folyadék (50%) és a nyálkahártya-diszkontinuitás (33%) voltak. Hat betegnél szabad levegőt fedeztek fel, egy pedig az SC miatt másodlagos szepszisben halt meg. Nem találtak szignifikáns összefüggést a halálozás és a szabad levegő között; ehelyett úgy tűnt, hogy a kísérő szabad folyadék összefüggésbe hozható a halandósággal tanulmányunkban. Elismerjük, hogy ez zavaró. Bár kis betegcsoportunk felelős lehet ezért a megállapításért, feltételezzük, hogy kicsi és korlátozott perforációs helyek, amelyek felelősek az egyszerű extraluminális légbuborékokért, székletanyaggal lezárhatók. Nagy perforációs helyek hiányában, amelyek a hasüregben a fecaloid anyag kiemelkedését okozzák, a kis milliméteres, korlátozott perforációs helyek szabad, egyszerű extraluminális légbuborékokat indukálhatnak, és kinyúlás nélkül fecaloid anyaggal lezárhatók. Ezeknél a betegeknél a konzervatív kezelések, például a beöntés és a végbélcső elhelyezése elegendő időt biztosíthat a másodlagos gyógyuláshoz, ha korai stádiumban diagnosztizálják. Másrészt a szabad folyadék vagy a tályog jelenléte bonyolultabb eseményt jelez, mivel a folyadék jelenléte a vastagbél szivárgásával vagy anélkül járó fertőzésre utalhat. Wu et al. (3) arról számoltak be, hogy a sűrű nyálkahártya, a perfúziós hiba, a szabad folyadék és az abnormális gáz CT jeleinek előfordulása statisztikailag különbözik a halálos és a nem halálos SC között. Ezen CT-funkciók mellett azt találtuk, hogy az érintett vastagbél szegmens hossza >40 cm a megnövekedett halálozással jár az SC-ben. Bár statisztikai összefüggést nem sikerült elérni a kis betegcsoport és a CT-leletek kis százaléka miatt vizsgálatunkban, ezek az eredmények arra utalnak, hogy a szepszis és a halál előfordulhat másodlagos az SC-től még perforáció, fekély vagy nekrózis hiányában is. További vizsgálat szükséges nagyobb számú beteggel ezen CT-leletek értékének megerősítéséhez.

a stercoralis perforáció utánozható az akut diverticulitis okozta perforációval. Van néhány képalkotó funkció, amely hasznos lehet megkülönböztetni a stercoral perforációt a perforált diverticulitistől, amint azt tanulmányunkban megfigyeltük. A Stercoral fekélyek és a perforált helyek gyakran többszörösek, szemben a diverticulitissel. A stercoralis perforáció helyéhez közeli székletterhelés és a vastagbél gyulladásos érintettsége a perforáció területén túl, nem csak a perforáció helyén, mint a diverticulitisben, megkülönböztetheti a stercoralis perforációt a diverticularis perforációtól (11).

tanulmányunknak voltak bizonyos korlátai. Először is, a betegek száma nem volt elég nagy a CT leletek statisztikai értékeléséhez, valamint a szepszissel és a halállal való összefüggésükhöz. Másodszor, az SC kórszövettani diagnózisa a legtöbb esetben hiányzott, a sikeres konzervatív kezelések következtében. Sőt, az invazív beavatkozásokat a lehető legnagyobb mértékben elkerülték, mivel a mögöttes társbetegségek miatt saját halálozási kockázatukat hordozzák. Harmadszor, a vizsgálat jellege retrospektív volt.

összefoglalva, úgy tűnik, hogy a vastagbélgyulladással járó fekális impaktáció gyakrabban jelentkezik, mint a klinikusok. Az SC-ben szenvedő betegek általában komorbid betegségekkel és előrehaladott életkorral rendelkeznek. Ezért az SC és a kialakuló műtét szövődményei a mortalitás kockázati tényezői. Mivel a laboratóriumi vizsgálati eredmények és a fizikai vizsgálati eredmények korlátozott értékűek, a CT továbbra is a leghasznosabb módszer az SC diagnosztizálására és megkülönböztetésére a hasi fájdalom egyéb okaitól. A CT-leletek ismerete fontos, mivel a késői diagnózis végzetes szövődményeket eredményezhet. Az érintett vastagbél szegmens megnövekedett hossza az SC-ben mortalitással jár.